Számos gyerekkori emlékem van, amelyek elsősorban a szüleim által készített fényképeken keresztül elevenedik meg újra és újra. Pár évvel ezelőtt, a bátyámmal a szüleinknek ajándékként összeválogattunk körülbelül 25 db fényképet majd keretbe téve a családi házunk lépcső melletti falára helyeztük őket, arra a falfelületre, amely a ház több pontjából is tökéletesen látható. A válogatás nem volt egyszerű a limit végett, azonban nehéznek sem bizonyult, hiszen egyértelműen olyan képekhez nyúltunk, amelyekhez mindkettőnket kedves emlékek fűznek. Ekkor döbbentem rá, hogy a kiválogatott fotók legjava nem a jól komponált, tökéletes kép, ahol mindannyian szépruhában, szabályos sorban állva a kamerába mosolygunk, hanem azok a fényképek, amelyek általános értelembe véve tökéleletlenek. Tökéletlenek, hiszen egyikünk sem néz a kamerába, talán a ruhánk is foltos, talán épp, valami nagyon nagy badarságot csinálunk, talán sírunk, talán épp az asztalon ülve nyakig maszatosan falunk valamit,  de a legfontosabb: van mögötte egy történet, ami mindennél többet jelent nekünk. 
A célom, hogy ilyen élményeket, emlékeket zárjak képekbe számotokra, amelyekre ilyen örömmel tekintetek vissza, mint ahogyan mi is.