top of page

BLOG

Virág Mészáros

Tóparti álom - Cili és Ati esküvője

Szerencsére sokan vágynak közös életük nagy napján a természet közelségére, Cilinek és Atinak valóra is vált a tóparton kimondott boldogító igen, Budapesttől nem is olyan messze tartott esküvőjükön.


Amikor először találkoztunk, Ati karakteresen leszögezte, ez egy fiatalokkal dúsított, laza, minimal esemény lesz, hagyományoktól mentesen, ami főleg a buliról fog szólni és óva intett: Sok barát lesz, úgyhogy hatalmas bulira számítanak.


Sajnos egy évet várnom kellett erre a bulira, ugyanis ők is azok közé a párok közé tartoznak, akiket nem kímélt a vírushelyzet és időpont módosításra kényszerültek. A jegyes fotózásukat azért megejtettük még az első dátum évében, "hogy valami jó is történjen", a képeket itt tudjátok megnézni.


Az az egy év pikk-pakk eltelt és máris azon kaptam magam, hogy épp a készülődésükre igyekezve fujatom magamra a légkondit azon a gyönyörű, verőfényes nyári napon. Szeretem a megérkezés pillanatát, a levegőben tapintható izgatottságot, ahogyan valami elkezdődni látszik, magát a folyamatot, a pezsgős poharakba kapaszkodó remegő kezeket.


Nem volt hiány sem pezsgőből, sem nevetésből, az első pillantástól pedig már könnyekből sem. A tó partján, egy fűzfa árnyékában pillantották meg egymást először és az egymásnak írt, személyes fogadalmukat is itt olvasták fel egymás számára, kéz a kézben.


Innen pedig nem volt fék az érzelemvonaton, megérkeztek a barátok, a családtagok és felrobbantották a helyszínt azzal a sok energiával, amit e két fiatal miatt hoztak magukkal.


Azon túl, hogy gyönyörű fényeket kaptunk (persze, hogy muszáj megjegyeznem!), egy bensőséges, energikus és emlékezetes történetet zárhattam képekbe Cili és Ati számára, amit a napokban születendő kisfiúk is remélhetőleg örömmel fog nézegetni évek múltán - az azóta készített kismama sorozattal együtt.


Köszönöm nektek, hogy vagytok! :)


Szolgáltatók

Ruha: Daalarna

Dekor: Unique decor






Comments


bottom of page