Ez a nap olyan sok gondolatot, érzést és emléket enged szabadjára.
Emlék Feri bácsiról, aki egyenesen a pékségből hozta a még meleg, apró, gyereknek való kenyereket, amik ugyanúgy néztek ki, mint a rendes kenyerek, csak nekünk készítette. Emlék Tercsi nénjémről és a püfögő, fáradt kék kispolszkijáról, amibe kisgyerekként olyan nagynak éreztem magam. Emlék a Dédiről, akinek verhetetlen volt a virslis kiflije. Emlék a papról, aki megszerettette velem a hittant és hagyta, hogy higgyek benne: A fehér galamb mindig maga Isten. Emlék a Panni mamáról és a templomba menet megejtett hosszú beszélgetéseinkről, aki valójában a szomszéd néni volt, de számomra mégis a harmadik mama volt. Emlék nagyapáról és mamáról, ahogyan órákat a kapu előtt álldogálva várták, hogy megérkezzünk.
Őket volt szerencsém személyesen is ismerni, de olyan embereket is ismerhetek, akikkel soha nem találkoztam: a családi történetekben tovább élnek. Például a dédi papám, aki azelőtt meghalt, hogy én megszülettem volna.
Gyerekként, amikor a mamával együtt jártuk a temetőket, mindegyik felmenőnk sírjánál hangos szónoklásba kezdett. “Na lányom, a dédöregapád egy csendes, de nagyon jó szívű ember volt, nagyon szerette a gyerekeit és engem is. Amikor először voltam náluk, csak csendben figyelt, majd lesétált a maga komótosságával a kertbe, leszakította a legszebb rózsabimbót, majd felém nyújtotta és azt mondta: “Kisleányom, ezt a Szendi Jóska apja adja”
Kicsit keringve a sírlabirintus közt, újabb rokonhoz érve, mama újra rákezdett: Na megjöttem anyám, rendbe raklak, ne aggódj….” És így haladtunk tovább és tovább. Igazából úgy nőttem fel, hogy normális, hogy a sírhoz érkezve köszönünk, mosolygunk és elmesélünk egy történetet vagy épp párbeszédbe kezdünk velük.
Nekem ezt jelenti meghalni: Történeteken át tovább élni. Fizikailag elmúltak, de elfeledve soha nem lesznek - hiszen nap mint nap éltetjük őket gondolatban, szóban forogva keringenek körülöttünk, sőt, a családban általános, hogy sokat beszélünk hozzájuk, mert elhisszük, hogy továbbra is köztünk vannak, segítenek bennünket és nap mint nap mosolyt csalnak az arcunkra a történeteiken keresztül. :)
Yorumlar