Sárosan, boldogan - Lorci és Zalán őszi emlékképei

Dóriékkal az első fotózáson Lorci még talán kisebb volt, mint most Zazi. Azóta pedig már mindketten hatalmas zsiványok .

A tavalyi fotózásunkat a jeges szél próbálta megnehezíteni, idén pedig a gps vitt rossz helyre, ami miatt rettegtem, hogy lekéssük a naplementét. Persze mi már csak nevetünk, hogy "mindig van valami" de ez a történet tökéletes iskolapéldája annak, amikor mit sem érdekel, mi milyen, ha azok vesznek körül, akiket a legjobban szeretünk .

Lehet méteres sár a Duna partján, amin popón csúsznak a gyerekek, lehet sárgolyókat magából kicentrifugáló kutymuty, lehet Dunába trappolás, pacsálástól vizes lábbelik, mind eltörpül az önfeledt mosolyok, a hangos kacajok, a cuppanó puszik, a szeretlek anya és szeretlek apa mellett.

Mert csak ez számít.

A ruhákat kimossuk, a cipő megszárad, de a szív melege ki nem hűl, amég őrzi ezeket az emlékeket.

Mert ezek már emlékek.

Két boldog gyermek és a végtelenül büszke szüleik képekbe zárt emléke.