Amikor Domiékkal elkezdtünk ötletelni a fotózás helyszínéről és említették, hogy szeretnek a városban sétálgatni, akkor ért a döbbenet: Idén szinte alig fotóztam a belvárosban, pedig egyáltalán nem áll tőlem távol az urbánus környezetben alkotás.
Amikor felkerültem Budapestre, minden részletét csodálattal fogadtam. Falusi lányként az klasszicista épületek, kapualjak, rejtett udvarok, a hidak körül zsongó madarak, de még a nagyváros nyüzsgése, a lehetőségek végtelen sokasága, az emberi karakterek színessége is képes volt magával ragadni. Emlékszem, az első félévemben minden nap sétáltam, csak úgy, céltalanul, a város pedig minden alkalommal más arcát mutatta és mutatja azóta is, és ezt nagyon szeretem benne :) . (mondjuk azóta is napi szinten eltévedek, de ez nem a város hibája :D :D )
Szóval egyértelműen arra szavaztam, hogy a zöldet betonra és városi fényekre cseréljük, így sétáltattuk meg végül Lucát, a pocaklakót :) A legszebb fények símogatták az arcunkat, a szél pedig játékos könnyeddséggel csavargatta Domi haját, amit külön imádok a képeken azóta is 🥰
A végpont a Filozófusok kertje volt, ahol Levi bevezetett egy számomra új, számukra már elég jól felfedezett világba: Az eredeti, hagyományos teázásba.
Azóta megszületett már a kis babó, akit már meg is látogattam és körberajongtam, de róla majd egy másik posztban ❤️
Comments